Szolgalatunk Szervezetunk Az on szerepe
 

A Bibliafordítás ügye akkor halad előre, ha imádkozunk.

 

Két hetente megjelenő ima összefoglaló
2018. szeptember (#2)

Májustól egy új sorozatot indítunk útjára, melyben az elnökségi tagjaink – a leköszönők és az újonnan érkezettek is – elmondják, mit jelent nekik az imádság.

Az ötödik részben Kovácsné Papp Dorina sorait olvashatjuk.

Magáról így ír: Kovácsné Papp Dorina vagyok, 25 éves, 2 éve feleség és néhány hete egy tündéri kislány édesanyja. A Wycliffe-el egyetemi éveim alatt kerültem kapcsolatba, amikor barátnőimmel felbuzdulva az egyik szilvesztert a Mission-net konferenciáján töltöttük el, és összeismerkedtem Zentai Zsuzsival (Wycliffe-igazgató). Nemsokára az egyetem másodévében úgy éreztem, maradtak szabad kapacitásaim, ezért elkezdtem önkénteskedni a Wycliffe irodájában. Később ezt már nem tudtam vállalni, de megmaradt a kapcsolat, és a jogi végzettsègemhez kapcsolódóan úgy tűnt, hasznos tagja lehetek a Wycliffe elnökségének is. Így igyekszem helytállni és szolgálni a külmissziót, aminek (szerintem nagyon fontos ezt is hangsúlyozni) a látványos, távoli történéseken túl rengeteg helyi szintű, áldozatos, nem túl látványos háttérmunkára van szüksége a hatékony működéshez.

Mit jelent számomra az imádság?

Az imádság számomra kötődés, kapcsolatteremtés. Kezdetben ez még kisgyerekként betanult, megszokott formák ismételgetése volt, aztán megtérésemmel átalakult. Elengedhetetlen, hogy ismerjem is azt, Akihez beszélek. Az imádság számomra sokszor ahhoz hasonlít, mintha édesapámmal beszélgetnék: ahogy elmondom a gondjaim, örömeim, közben letisztulnak bennem a dolgok. De még csodálatosabb, hogy tudom, ennek az Atyának mindenre van hatalma és mindenért lehet könyörögni hozzá, bármire képes. Legerőteljesebben akkor látom ezt, amikor nekem (aki általában képes menedzselni az életét) fogalmam sincs, hogy fogok egy problémára megoldást találni. De hála Istennek, odabújhatok hozzá imáimban és Ő valódi megnyugvást, biztatást tud adni: higgyem el, hogy Ő meg tudja oldani a dolgokat, de ha épp nem is tenné, az adott probléma igazából nem is olyan nagy gond. Életemnek egyik fontos Igéje ebben erősít meg: “Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton kell járnod, tanácsot adok, rajtad lesz szemem.”

Imatémáink:

  • Kislányunkért kérnék imatámogatást, hogy testi-lelki egészségben nőhessen fel és Isten szerinti szülei lehessünk.

  • Az átalakuló családunkért is kérnék imatámogatást, hogy ki tudjuk alakítani a kisgyermekes életünket, és ez egységben lehessen munkával-szolgálattal.

  • Ehhez kapcsolódóan kérnék imatámogatást a kisgyermeket nevelő anyákért, akik sokszor magányosak, magukra hagyottak, és égető szükségük van a közösségre. Hadd legyenek felekezeteinken belül erre odafigyelő csoportok, és aktív, szervezést felvállaló anyukák!

 

 

Dorka családjával (azóta már Ilka baba is megszületett)


Vissza az ImaMorzsák oldalára...

 

.
 

 

(c) Wycliffe Global Alliance és Wycliffe Bibliafordítók Egyesülete. Non-profit szervezet. Minden jog fenntartva.