Kéthetente megjelenő ima-összefoglaló

2018. június (#1)

Májustól egy új sorozatot indítunk útjára, melyben az elnökségi tagjaink – a leköszönők és az újonnan érkezettek is – elmondják, mit jelent nekik az imádság.

A második részben Jó Angelika sorait olvashatjuk. Mivel ő is leköszönő elnökségi tagunk, így ezúton köszönjük neki is az áldásos szolgálatát, melyet közöttünk végzett.

Magáról így ír: Jó Angelika vagyok, angol-hittan szakos tanár. Családommal egy éve Dél-Ázsiában élünk. Férjemmel egy olyan keresztény nemzetközi iskolában tanítunk, ahol a gyerekek 80 százaléka más vallási háttérből érkezik. Csodálatos lehetőségünk van Jézus Krisztusról tanítani a hittanórákon és igei alkalmakon is, ám mivel az iskola bentlakásos és a tanulók hónapokig nem mennek haza, rengeteg időt töltünk együtt velük, s így leginkább életünkkel tehetünk bizonyságot előttük.

Mit jelent számomra az imádság?

Mottó: 139 Zsoltár 1-6:
„URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem.
Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.
Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.
Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam.
Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.
Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.”

Isten számomra olyan, mint az Édesanyám, akinek az ölébe ülhetek. Összegömbölyödve jó nagyokat sóhajtozhatok, miközben Ő körülvesz. Még szavakra sincs szükség, hiszen Ő mindent tud, még a legtitkosabb gondolataimat is. Időnként azért jól esik kimondani dolgokat, mikor Vele vagyok. Könnyebb lesz a lelkemnek. Abban is segít, hogy tisztábban lássak. Mire az imádság végére érek, már érzem, hogy nem is olyan fontos az, ami pár perccel korábban még a fő kérésem volt. Az imádság közben átértékelődnek dolgok, görcsök oldódnak, az aggodalom eloszlik, a fájdalom elmúlik, a seb begyógyul, és békesség, öröm és hála tölti be a helyét.

Ezt legintenzívebben akkor éltem át, amikor a missziói elhívásnak engedve minden biztosat feladtunk és a bizonytalanba ugrottunk, családostul. Míg a vízumra vártunk, hat hét alatt az addigi életünket napról napra számoltuk fel: a lakásunkat bedobozoltuk és idegeneknek adtuk ki, az autónkat eladtuk, az állásomat feladtam, a gyerekeket az iskolából kiírattuk és vártunk… Hat héten át. Közben végig azon gyötrődtünk, mi lesz, ha nem kapjuk meg a vízumot? Megszégyenülünk? A feszültség olyan erős volt, hogy majd szétszakadtam. Az emberi biztatás akkor semmit nem ért… Minden szabad percemben imádságban voltam. A szüntelen imádság segítségével tudtam csak átvészelni ezt az időszakot. Amikor „jól imádkoztam”, oda jutottam, hogy már minden mindegy volt. De ez nem egy rezignált reményvesztettség volt, hanem egy újfajta békesség, amivel teljesen Istenre tudtam bízni magam. Bármi jöhetett, már nem is számított, hanem annak örültem, hogy a próba által, a sok imádságon keresztül közelebb kerülhettem Istenhez. Amikor a vízumot – jellemzően az utolsó pillanatban – megkaptuk, tudtam, hogy az előttünk lévő repülőútnál egy sokkal fontosabb utat már a hátam mögött tudhatok: egy egyszerre fájdalmas és gyönyörűséges lelki utat tettem meg az imádságon keresztül. Isten így formált, így tett alkalmassá a szolgálatra.

• Imádkozzanak velünk, hogy Isten közelségében maradva tudjunk szolgálni a mindennapokban is, nem csak akkor, amikor különleges helyzetek vannak. Tudjunk Benne élni, Belőle erőt venni, az Ő fényét sugározva, nem magunkat mutatva szolgálni mások felé; hitelesen élni, szavakkal és tettekkel bizonyságot tenni a szerető Istenről. Ő tegyen képessé bennünket arra is, hogy türelemmel és bölcsességgel vezessük a ránk bízott tanulókat, Belőle merítsük az ötleteket a tanításhoz, és így vonzóvá tegyük az üzenetet. Tőle kapjunk türelmet és a megbocsátást a nehezen kezelhető fiatalokhoz is. Benne újuljunk meg nap mint nap, és Ő adjon egészséget, biztonságot, szeretetteljes családi közösséget a nehéz terepen.
• Járjanak közben velünk együtt a diákjainkért is, hogy felfigyeljenek az evangéliumra. Lássák, hogy az gyökeresen más, mint amit a világ vagy más vallások hirdetnek. Érezzék a vágyat a változásra, legyenek nyitottak az üzenetre. Legyen bátorságuk elmélyülni, komolyan átgondolni azt, amit hallanak. Merjenek kérdezni, a tanítókkal őszintén beszélgetni. Merjek a hit útjára lépni. Imádkozzunk, hogy aki elindul, találjon társakat, támogató testvéreket. Kérjük Istent, hogy a fiatalok a nemzetközi iskolai gyülekezetébe szívesen járjanak, ott jól érezzék magukat. Imádkozzunk a gyülekezet ökumenikus közösségéért, az ott szolgáló lelkészért és a laikus szolgálókért, hogy tisztán és erővel szóljon az evangélium és a hívek Lélekben növekedjenek! Kérjük Istent, hogy az iskola keresztény közösségét használja fel, legyen az só és világosság, tanulóink pedig hitre jutva adják tovább a jó hírt és építsék Isten Országát életük végéig.