2020. január (#1):
Folytatjuk tovább az imádságról megkezdett sorozatunkat a Wycliffe Magyarország tagjainak gondolataival.
Komlósiné Sümegi Nóra sorait olvashatjuk.
Rövid bemutatkozó:
Több, mint tíz évvel ezelőtt, református teológushallgató koromban találkoztam először a Wycliffe és az SIL bibliafordító és nyelvészeti szervezetek nevével egy kis brosúrában – és rögtön a szívembe lopta magát a szolgálatuk!
Az indított meg legerősebben, hogy milyen megdöbbentően, szinte hihetetlenül sok nyelven nem szól még ma sem az írott ige az emberekhez a szívük nyelvén, az anyanyelvükön. És hogy mennyire nem is tudjuk mi magyarok, milyen hálásak lehetünk mindezért; illetve, hogy felelősséggel tartozunk azokért, akiknek ez a kincs nem adatott még meg! Isten Lelke elindított erre a szolgálatra, és sok felkészülés után jutottam el oda, hogy a Magyarországon élő beás cigányok nyelvén segíthetem a fordítást, hiszen egyelőre még beás nyelven sem érhető el a Biblia.
Mit jelent számomra az imádság?
Így már helyben is vagyunk, ha azt kérdezi valaki, hogy mit jelent számomra az imádság!
Mostanában, hogy extrém idő- és energiahiánnyal küzdöm, valahogy elkezdett jobban foglalkoztatni az imádság lehetősége és jelentősége.. Számomra az imádság mindenképpen annak az alkalma volt és maradt is, hogy igazi önmagamra, a valóságosabb Valóságra találjak Isten jelenlétében. Itt, Őnála lehetek az, akinek Ő lát engem. Az Úrral való szeretetkapcsolatom újabb és újabb megerősödése.
Sokszor eszembe jut, és bátorít, hogy maga Jézus Krisztus földi élete során, istensége ellenére mennyire fontosnak tartotta az Atyával töltött időt. Amikor nehezemre esik időt szánni az imádságra vagy a fáradtságtól nem érzem a belső sürgetést, olyankor az is erősít, hogy ne az érzelmeimre hagyatkozzam, hanem cselekedjek, és engedjem, hogy ennek nyomán mégis megkapjam az érzéseket is ajándékképpen! Így szeretnék áldott, az ÚR ajándékait elfogadó, imádságban teljes új évet kívánni mindenkinek!
Imatémáim:
- Kérem, imádkozzanak, hogy Jézus Krisztus szeretete még inkább megragadja az anyanyelvi fordítónkat, Terit, aki napról napra hűségesen foglalkozik az igével, és fontos lenne hogy találhasson egy élő gyülekezetet!
- Személyes vágyam pedig: négy kicsi gyermek anyukájaként szeretném jól és lelkiismeretesen megállni a helyem a családunk körüli szolgálatban, ami nem mindig megy könnyen… És szeretnék több időt tölteni az Úrral, több alkalmat találni az elcsendesedésre, az imádságra!