2020. február (#1)
Idén február 9-16
között van a házasság hete, így ezzel kapcsolatban hoztunk számotokra egy
bizonyságtételt, hogy Isten hogyan tudja a házasságot is megújítani igéje
által!
Ha férjek és felségek ugyanazt hallgatják
„Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat.” Ef 5, 25a
A ghánai sziszala nép körében számos csoport van, akik rendszeresen összejönnek a falvakban, hogy Isten Igéjét kazettákról hallgassák. A Máté evangéliumával kezdik, és addig folytatják, míg az egész Újszövetséget végig nem hallgatják, így azokat a bibliai helyeket is érintik, amelyekről prédikációk soha nem hangzanak el. Így történt, hogy egy sziszala asszony először hallotta az Efézus 5,25-öt: „Férfiak, szeressétek feleségeiteket…”
Amikor az asszony ezt hallotta, elszaladt a férjéhez és rábeszélte, hogy hallgassa meg ő is a kazettát. „Látod, a férjeknek szeretniük kell a feleségüket, te pedig versz engem.” – vetette a szemére. „Igen” – felelte a férj. „De azt is mondták, hogy a feleségek rendeljék alá magukat a férjüknek, te pedig, ha mondom, ne menj a piacra, titokban mégis elmégy.”
A házaspár megszívlelte a hallottakat. A feleség nem ment el többet a piacra, ha a férje megtiltotta, és a férj nem verte többet a feleségét. A házasságuk látványos javulást mutatott.
Imatémák:
- Imádkozzunk a Wycliffe szolgálatában levő családokért! Tagjaink közül: Barabás Cecília és családja, Ernst-Kurdi Eszter és Andreas, Ferreira Emese és Riaan, Gardner család, Greizer család, Horváth Ádám és családja, Jó család, Komlósiné Sümegi Nóra és családja, Kovács Helen és családja, Robb Martin és családja.
- Imádkozzunk azért, hogy Isten igéje által a házasságok megújulhassanak!
- Adjunk hálát Istennek házastársunkért, gyermekeinkért!