2020. április 6.
A mai napon a Greizer család 👨👩👧👦 beszámolóját osztjuk meg veletek, akik Vanuatun szolgálnak 🌏.
Imádkozzunk értük, miközben a Harold trópusi ciklon épp Vanuatu északi részén pusztít; s a koronavírus járvány megelőző intézkedéseit is átmenetileg fel kellett függeszteni az időjárási körülmények miatt!
„Elővigyázatosságból igyekszünk minél kevesebbet eljárni a faluból, ezért mostanában csak Miki jár be Lenakelbe vásárolni. Egy ilyen alkalommal egy olyan boltba tért be, ahol korábban még nem jártunk, és „hirtelen ötlettől vezérelve” adott az eladóknak 2 Megavoice-ot (hangzó Újszövetség). Amikor legközelebb ott járt, a bolttulajdonos felvillanyozva mondta neki, hogy ilyen jó kis készülékkel még nem találkozott, mert ezen bárki bármikor hallgathatja Isten üzenetét. Miki ezért megígérte, hogy programoz még Megavoice-okat mind az öt tannai nyelvre, és visz nekik belőle, mielőtt múlt szerdán bezártak a vírust elkerülendő. Adjunk hálát Istennek, hogy az Ő Igéje nincs falak közé zárva, bármikor olvashatjuk, hallgathatjuk.
Bár már több mint két hete nem járnak a nemzetközi repülőjáratok, a köztársasági elnök múlt csütörtökön kihirdette a szükségállapotot Vanuatun. A bejelentés végén kollektív bűnbánó imádsággal kérte Isten védelmét az országra, amelyet Isten eddig megkímélt. A gyanús esetek közül egyik teszteredmény sem lett pozitív. Konkrét kijárási tilalom nincs életben, de a közösségi tereket, rendezvényeket, öt főnél népesebb eseményeket beszüntették két hétre, így istentiszteleteket sem tartanak most. A közös Máté evangéliuma-olvasással haladunk a közvetlen szomszédainkkal (hat-hét főnél sajnos nem is szoktunk többen lenni), és azért imádkozunk, hogy Isten Igéje ne csak a bizonytalanságból és a betegségtől való félelemtől szabadítsa meg az embereket, hanem valóban a teljes életüket átformálja, hogy az Úrra bízzák magukat teljesen.
🙏 Veletek együtt könyörgünk naponta, hogy Isten megállítsa a betegség terjedését, addig pedig tudjunk kitartóan imádkozni, bátorítani egymást, és jó példával elöljárni a higiénia és egyéb gyakorlati teendők terén. Istennek van hatalma megszabadítani bármiből, de nekünk is van felelősségünk, hogy megtesszük-e, ami rajtunk múlik.
📖 Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban -, ezért benne bízom. Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására. (Jer.Siralmai 3:22-26)
📷: A fotón egy olyan tábla látható, amelyre egy helyi lelkész biszlama nyelven írt ki bátorítást és imára felhívást a főút mentén.”
_________________________________________
👂 Hallanál rendszeresen a szolgálatukról?
✍️ Akkor írj nekünk az info@wycliffe.hu-ra.
Köszönjük, ha a továbbiakban is támogatod szolgálatukat!
Ezt a következő módokon teheted meg:
Banki utalással:
Wycliffe Bibliafordítók
K&H BANK 10201006 – 50070046 – 00000000
Közlemény: Greizer család
A PayPal rendszeren keresztül: office@wycliffe.hu részére
Sárga csekken, mely az info@wycliffe.hu email címen kérhető.