2020. június (#1)
Martin M. Robb
„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mert közösséget vállaltatok velem az evangélium hirdetésében az első naptól fogva mind a mai napig.” (Fil. 1,3)
Nagyon hálásak vagyunk, hogy az elmúlt nehéz időszakban is a kedves Olvasók továbbra is hűségesen imádkoztak értünk, és támogatták a Wycliffe Bibliafordítók szolgálatát. Ez óriási segítség nekünk – köszönjük szépen!
Bár sokaknak nagyon nehéz volt az elmúlt pár hónap, a mi családunknak nagyon jól jött a lecsökkent terhelés, amit a karantén hozott. Nekem több időm volt haladni a pénzügyi és egyéb wycliffe-s munkámmal, többet lehetett együtt a család, és a gyerekeknek végre volt egy kis szabadidejük az iskolai és egyéb kötelezettségeik mellett.
Imatémáim:
- Imádkozzunk további védelemért minden Wycliffe-munkatárs és családjaik számára, valamint a nagy Wycliffe-s családunkért is, beleértve ima- és pénzügyi támogatóinkat!
- Imádkozzunk, hogy a mennyei Atyánk továbbra is megáldjon minket, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzünk, és bőségünkből jusson minden jó cselekedetre. (2Kor. 9,8)
Zentai Zsuzsa
Az elmúlt hetek alaposan felforgatták a jól előkészített terveinket mind személyes, mind szervezeti szinten. Egycsapásra törlődtek a programjaink és eleinte nagyon gyorsan kellett reagálni a változásokra. (Pl. munkatársaink helyzetével kapcsolatban szűk néhány napon belül születtek hosszútávú döntések, globális partnereinkkel is egyeztetve… hogy csak egy területet említsek a feladataimból.)
Szorosabb lett a kommunikációnk hazai és nemzetközi szinten, és megnövekedett az imádságban töltött idő. Emellett új lehetőségek nyíltak meg az online térben a tájékozódásra, közösségápolásra, amiért különösen hálás vagyok. Bár időnként a napi zoom meetingek mennyisége már-már az elviselhetőség határát súrolta, sokat segítettek ezek a helyzetre való helyes reagálásban, mentálisan és szakmailag egyaránt.
Eközben jómagam – bár eredetileg csak egy hétvégére látogattam el idős szüleimhez március közepén – végül bő három hónapra „náluk ragadtam” Egerben. Persze vannak ebben kihívások, de hálás vagyok azért, hogy szinte semmiben sem volt hiányom a szükséges munka elvégzéséhez (mire jó egy „irodahátizsák”); s miközben én az iroda helyett itthonról dolgoztam, szüleimmel együtt élhettük meg ezt a furcsa időszakot, segíthettem nekik a helyzet-adta technikai kihívásokban, sőt Édesapám 80. születésnapját is így együtt megünnepelhettük, ha csendesebben is, mint azt eredetileg terveztük.
Milyen igaz az ige: „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.”(Példabeszédek 16:9)
Imatémáim:
- Hálás vagyok Isten vezetéséért és gondoskodásáért, valamint védelméért a szervezetünk és a családom tagjai felett. Néhány területen csak most kezd méginkább fellángolni a járvány, s ezzel párhuzamosan gyakran az éhezés is. Kérlek, hordozzátok imában továbbra is ezeket a pl. dél-ázsiai területeket!
- Hálás vagyok az újonnan nyílt lehetőségekért, amelyek – ha jól élünk ezekkel – forradalmasíthatják a kommunikációnkat, képzési rendszerünket, de a munkánkat is.
- Hálás vagyok az irodai csapatom elkötelezettségéért, akik kitartással, egységben és rugalmasan vették az utóbbi időben felmerülő akadályokat.
- Hálás vagyok a támogatóinkért, akik gyakran nagy nehézségek ellenére is mellettünk állnak. Csodákat tapasztaltunk meg általuk!
- Imádkozzatok velem az újratervezés és látáselvétel lépéseiért a jövőre vonatkozólag.
- Kérjük az Urat, hogy 2020, ami a Biblia Globális Éve, ne a vírusról szóljon csupán, hanem minél többek számára valóban a Biblia és az újjászületés éve lehessen!
- És végül imádkozzatok azért is, hogy Édesapám kerek születésnapját mihamarabb akadályok nélkül együtt ünnepelhesse a nagy család!
Köszönöm, hogy mellettünk álltok!
IMÁDKOZHATUNK ÉRTED?
Szeretnénk jelezni imatámogatóink felé is, hogy a Wycliffe munkatársi közössége folyamatosan imádkozik a korona vírus okán kialakult helyzetért és személy szerint értetek is. Ha bármelyikőtöknek van személyes imatémája, bátorítjuk, hogy ossza meg azt velünk a prayer@wycliffe.hu címen, imádkozni fogunk érte. (Természetesen bizalmasan kezeljük ezeket.)