2020. június 22.
Misszió? Úgy gondoljuk, ez olyasmi, ami csak a szakértőknek és a különösen tehetségeseknek való. Legalábbis ez lehet a benyomásod, ha mikor egy misszionárius ellátogat a gyülekezetedbe, ilyen reakciókat hallasz: „Ó! Amit ti magatokra vállaltok… azt bizony én nem tudnám csinálni!”
Egyáltalán nem egyszerű újra és újra szembesülni ezzel az idealizált képpel! A misszionáriusok nagyon is jól tudják, hogy ők is csak átlagos keresztények. Mint minden más hívő, ők is kaptak tehetségeket, de mint mindenki másnak, nekik is nagyon sok gyengeségük van.
Másoknak úgy tűnhet, hogy a missziós társaságok kisajátítják maguknak a missziót. Ilyenkor aktív gyülekezeti munkatársak szinte szemrehányóan így reagálnak: „De hát mi is misszióval foglalkozunk! A mi hazánk is missziós terület!” Időnként az a benyomása az embernek, hogy a gyülekezetek és a missziós társaságok konkurálnak egymással: Hallottuk már ezt a véleményt is: „Ezek a missziós társaságok egyszerűen elveszik tőlünk a legjobb munkatársakat, és még a pénzünket is akarják!”
Nos, akkor kié is a misszió? A szakértőké? A missziós társaságoké?
A válasz jelentősen függ attól, hogyan is definiáljuk a missziót, és hogy miként értelmezzük az Apostolok cselekedetei 1,8-at, ahol Jézus ezt mondja: „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.”
MI IS AZ A MISSZIÓ?
Gyermekként sok misszionáriussal voltam kapcsolatban a világ minden tájáról. Már korán megtanultam: A misszió az, amikor emberek elmennek más országokba, hogy ott Jézusról beszéljenek. Később az is feltűnt, hogy a misszióparancs a Máté 28-ban egyáltalán nem csak a hivatásos misszionáriusoknak szól, és hogy a misszió lényegesen több, mint prédikálás! Az egész Biblián keresztül Isten olyannak mutatja meg magát, aki – a szó legteljesebb értelmében – üdvösséget szeretne adni, és aki ezért a célért maga is nagyon aktívan tesz. Egészen addig, hogy az Atya elküldi a Fiát, és később a Lelket, aki nélkül teljesen sikertelen lenne minden fáradozásunk. A küldetés tehát nem a misszióparancsnál kezdődik el, hanem az a mi Istenünk lényének legbelső része! Az elmúlt években hatalmas ébredést figyelhettünk meg, sokan fordultak a Biblia Istene és az Ő Fia felé. És mindezt olyan vidékeken, ahol Istenről nyilvánosan még beszélni sem szabad! Ez olyan, mintha Isten egészen új módon mutatna rá arra, hogy Ő nagyon aktívan cselekszik.
Ő pedig felkínálja nekünk a lehetőséget, hogy bekapcsolódjunk abba a munkába, amit Ő végez.
HOL TÖRTÉNIK A MISSZIÓ?
Az idő folyamán ebben is változott a nézőpontom. Feltűnt, hogy az Apostolok Cselekedetei 1,8 nem egy hierarchiát ír le, ellenkezőleg.
Jézus emlékeztetni akar minket arra, hogy Isten eredeti terve az Ő missziójával ez:
„Ismertté fogtok engem tenni a szomszédságotokban (’Jeruzsálem’), de ugyanígy a tágabb környezetetekben (’Júdea’) és azoknál az embereknél is, akiket messziről elkerültök (’Samária’). Szolgálati hatáskörötök viszont nem csak eddig terjed ki, hanem magába foglalja a teljes világot.”
De hát nem túlzott elvárás, hogy mindenkinek felelősséget kell vállalnia mind a négy területért? Az biztos, hogy az ember nem tudja mindenhová egyformán elkötelezni magát. De azt vettem észre, hogy nagyon egészséges dolog az, ha megtartjuk ezt a széles, világméretű szemléletet.
Tíz évig Peruban éltem és dolgoztam, tehát mondhatjuk, hogy én elmentem a ’Föld végső határáig’. De amint oda megérkeztem, Peru vált a közvetlen környezetemmé. Onnan nézve a „Föld végső határa” voltak például a németországi gyülekezetek. A keresztyéneknek fel kell tenniük maguknak a kérdést: „Mit jelent az otthonomból nézve az én elkötelezettségem a ’Föld végső határa’ felé?” Ugyanúgy ahogyan nekem is fel kellet magamban tenni a kérdést Peruban: „Hogyan mutatkozhat meg innen az én elkötelezettségem a németországi gyülekezetek felé?”
Vagy képzeljetek el magatoknak egy keresztényt Kenyában. Mire fog gondolni ő, ha a ’Föld végső határáról’ gondolkodik? Biztosan nem a saját faluja, inkább az evangéliumtól messzire eltávolodott, elkeresztényietlenedett Európa jut ekkor eszébe; és az a kérdés, hogy vajon hogyan fognak az európaiak újra kapcsolatba kerülni Istennel.
EZ A SZÉP ISTEN MISSZIÓJÁBAN:
Istennek egy világméretű, roppant sokszínű „csapata” van. Nagyon különbözően ajándékozott meg minket képességekkel, anyagi forrásokkal, idővel, érdeklődésekkel, szaktudással stb.! Azt is átlátja, hogy az Ő egész világot átölelő missziójában ki milyen módon vethető be a legjobban. Senkinek sem kell közülünk a felelősséget egyedül viselnie, hiszen ez Isten missziója! Mi pusztán azt tesszük bele, amivel Isten minket megajándékozott, akár egyénileg, akár mint gyülekezet, vagy mint missziós társaság.
Azt kívánom, hogy mi, mint Isten munkatársai, szabaduljunk meg attól az elképzeléstől, hogy a misszió meghatározott helyekhez és tevékenységekhez van kötve. Isten missziójában együtt dolgozni sokkal többet jelent: azt, hogy a szívünk együtt ver Istenével, azokért a dolgokért, amik Isten szívén vannak ’Jeruzsálemben’, ’Júdeában’, ’Samáriában’ és egészen a ’Föld végső határáig’.
A misszió nem a szakértőké és nem is a missziós társaságoké. A misszió Istené, és így az Őt követőké is, akik számára az Ő ügye a saját ügyük.
Szöveg: Elke Meier német Wycliffe magazinban megjelent írása alapján
