2021. március (#1)
Márciusban több online képzés is megrendezésre kerül, melyet munkatársaink tartanak vagy részt vesznek rajta. Imádkozzatok velünk ezek sikeréért, és hogy mindez hatékonyan mozdítsa elő Isten tervét és a bibliafordítás mozgalmát.
AUDIOVIZUÁLIS KÉPZÉS AFRIKÁBAN
2021. március 9-19 és április 12-23 között Ernst Andreas munkatársunk vezetésével kerül sor két Film- és Videókészítési képzésre Kamerunban. Különösen az áprilisi francia nyelvű kurzus kapcsán nagy az érdeklődés, ezen több más országból is lesznek majd résztvevők. Ezek az adott körülmények között online platformon kerülnek megrendezésre, ami extra kihívást jelent, különösen a jelenlegi ingadozó áramszolgáltatás miatt.
- Adjunk hálát, hogy megrendezésre kerülhetett az éppen most folyó kurzus!
- Imádkozzunk, hogy technikai probléma ne legyen akadálya a képzésnek!
- Kérjük Istent, hogy a résztvevők megértése és tudása növekedjen a képzés által, és mindannyian gyümölcsöt teremjenek a saját közösségük számára, Isten dicsőségére!
WYCLIFFE KOMMUNIKÁCIÓS FÓRUM
2021. március 22-25. között kerül megrendezésre az idei Wycliffe kommunikációs fórum az Európa Területi kommunikációs munkatárs, Bud Speck vezetésével. Idén az online térben találkozunk, így a lehetőség már az Európán kívül dolgozó munkatársak körében is jelentős érdeklődést váltott ki.
A figyelem középpontjában a résztvevők otthoni gyülekezeteivel való jó kommunikáció áll. Rengeteg biztató sikertörténet és sok jó ötlet kerül majd megosztásra, ami segíthet a kommunikációs munkatársaknak szolgálatukban.
A rendezvényre közel 60 résztvevő jelentkezett, több, mint 30 országból, köztük a magyar iroda két munkatársa is.
- Kérjük, imádkozz velünk Budért és csapatáért, miközben készülnek erre a fórumra! A szervezés közben rengeteg problémával, támadással kellett megküzdeniük.
- Dicsérjük Istent, hogy a Zoom lehetőséget kínál a nem európaiaknak is arra, hogy részt vegyenek a programban, anélkül, hogy hosszasan utazniuk kellene, vízumot kellene intézniük vagy az utazáshoz szükséges anyagiakat kellene előteremteniük!
- Imádkozz, hogy a nyelvi sokféleség ne jelentsen akadályt a képzés során, sőt, tanulni tudjunk a sokféle látásmódból! Emellett pedig mindenki jól értse a másikat, és legyen bátorsága hozzászólni a témákhoz, illetve nyitottsága meghallgatni a másikat!
- Imádkozz, hogy a logisztikai terhelést a Wycliffe Europe kis csapata jól tudja kezelni!
- Imádkozz, hogy legyen a résztvevők épülésére és munkájukban áldássá ez a képzés, és általa sokan kapcsolódjanak be a bibliafordítás munkájába!
SCRIPTURE APP BUILDER (SAB) KÉPZÉS
Szeretnénk a gyermekek számára egy olyan applikációt fejleszteni, amivel a világot körbejárva tanulhatnak a különböző országokról, népekről, kultúrákról és a bibliafordítás állapotáról, fontosságáról. Ehhez mindenképp szükséges a SAB program megismerése, ami már eddig is sok Szentírással kapcsolatos applikáció számára nyújtott megfelelő hátteret.
Istennek hála, 2021. március 22-26. között kerül megrendezésre egy nemzetközi kezdő SAB online képzés, melyen munkatársunk, Mónus Eszter is részt vesz.
- Imádkozz, hogy a résztvevők alkalmazni tudják a tanultakat és legyen áldássá a szolgálatukban!
- Imádkozz jó minőségű internetkapcsolatért!
- Imádkozzunk erőért, Mónus Eszter kommunikációs munkatársunk számára, aki a Kommunkiációs Fórumon és a SAB képzésen párhuzamosan vesz majd részt!
IMÁDKOZHATUNK ÉRTED?
Szeretnénk jelezni imatámogatóink felé is, hogy a Wycliffe munkatársi közössége folyamatosan imádkozik a korona vírus okán kialakult helyzetért és személy szerint értetek is. Ha bármelyikőtöknek van személyes imatémája, bátorítjuk, hogy ossza meg azt velünk a prayer@wycliffe.hu címen, imádkozni fogunk érte. (Természetesen bizalmasan kezeljük ezeket.)