2021. augusztus 9.
Miközben a jelenlegi körülményeidre és a jövődre tekintesz, milyen kérdéseket teszel fel Istennek?
Természetünkből fakad, hogy olyan kérdéseket teszünk fel Istennek, amelyek önmagunkra összpontosítanak. De milyen lenne, ha a fókuszt áthelyeznénk, és helyette Istennek a világmissziójáról tennénk fel kérdéseket? Lehet, hogy úgy fogod megtapasztalni Isten jelenlétét, mint még soha.
Egy távoli pápua új-guineai faluban Isten megtanított arra, hogy a helyes kérdést tegyem fel neki.
Kwefi barátunk – egy fiatal, helyi keresztény anya – épp akkor halt meg szülés közben, és én haragudtam Istenre. Kwefi példát mutatott arról, hogy mit jelent az ő kultúrájában nőként és feleségként igazán követni Jézust. Másokra is hatással volt. Annyira ígéretes volt.
„Miért, Istenem? Miért hagytad meghalni?” – kiabáltam.
Kétségbeesetten és kitartóan kerestem a válaszokat. Vártam Isten válaszát. Talán halkan suttogva elismeri majd, hogy Kwefi halála sajnálatos hiba volt, de „megesik az ilyesmi”. Talán akkor bocsánatot kérne, amiért hagyta, hogy megtörténjen, hiszen fájdalmat okozott nekem.
Vagy, ha akarná, Isten talán hallhatóan szólna hozzám, ahogyan a Szentírásban tette az emberekhez, és elmagyarázná kozmikus tervét.
De ehelyett csak csend volt.
A Kwefi halála utáni napon olvastam a Királyok 2. könyve 2. részét, ahol Illést forgószél vitte fel a mennybe. Elizeus hátramaradt, szembesülve barátja és mentora hirtelen elvesztésével. Könnyen elképzeltem, hogy Elizeus hozzám hasonlóan sírhatott bánatában, és csodálkozott, hogy Isten miért vette el Illést. De velem ellentétben ő azt kérdezte: „Hol van az Úr, Illés Istene?” (2:14a; szerző kiemelése).
Isten finoman megmutatta nekem, hogy nem a „miért?” kérdésre kellett volna koncentrálnom, hanem azt kellett volna kérdeznem, hogy „hol?”. Ez az a kérdés, amire Isten szívesen válaszol. Elizeus példáját követve megváltoztattam a kérdésemet.
Zavarodottságomban, fájdalmamban és veszteségemben egyszerűen megkérdeztem: „Istenem, hol vagy?” Isten válasza olyan világossággal és bizonyossággal érkezett hozzám, amilyet csak az Ő Igéje adhat.
Felidéztem a Példabeszédek 18:24-et: „… Van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél” Jézus szavai a Máté 28:20-ban vigaszt nyújtottak nekem: „Íme, én veletek vagyok minden napon”.
Olyan versek is eszembe jutottak, mint az Ézsaiás 49:15-16: „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad. Íme, tenyerembe véstelek be.”
Isten ezekben az ígéretekben szólt hozzám, biztosítva engem állandó jelenlétéről és közelségéről. De amikor nem a megfelelő kérdéseket tettem fel Istennek, nem kaptam kielégítő válaszokat, és ez téves következtetésekhez vezetett arról, hogy ki is Ő valójában.
Miközben a jelenedre és a jövődre tekintesz, milyen kérdéseket teszel fel Istennek?
Miközben szeretnénk Jézust szolgálni és engedelmeskedni neki, milyen gyakran szembesülünk azzal, hogy olyan kérdéseket teszünk fel, amelyek inkább ránk, mint Istenre összpontosítanak? Azt kérdezzük tőle: „Mit fognak rólam gondolni az emberek?” vagy „Mi lesz, ha nem sikerül?” vagy „Vajon Isten tényleg használhat engem?”
Mi lenne, ha másra összpontosítanánk, és olyan kérdéseket tennénk fel, amelyek Isten világmissziójára összpontosítanak, nem pedig a félelmeinkre vagy az alkalmatlanságunkra?
Hívőként megértjük, hogy Isten mit érez a nemzetek iránt, és megkapjuk megbízatását, hogy tegyük ismertté nevét. Olyan kérdéseket tehetünk fel, mint például: „Uram, felhasználod-e a képességeimet arra, hogy nevedet ismertté és naggyá tedd a nemzetek között?” Ha ilyen kérdéseket merünk feltenni, azt fogjuk tapasztalni, hogy Isten válaszol.
A Biblia azt mondja, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni (Zsidók 11:6). Merd feltenni a kérdést: „Mit teszek most, amihez hitre és Istenbe vetett bizalomra van szükség, hogy beteljesedjenek a céljai?”
Kérdezzétek és keressétek továbbra is Istent a kérdéseitekben és az Ő válaszaiban.
Írta: Andy Minch
Forrás: wycliffe.org
