Szerda, 11.09. Fókuszban Afrika
IMÁDKOZZUNK, HOGY A JOLA-HER NÉP TAGJAI IS SAJÁT NYELVÜKÖN HALLHASSÁK VÉGRE AZ EVANGÉLIUMOT!
A jola-her népcsoport többségében Szenegálban, de elszórtan a környező afrikai országokban is. megtalálhatók. Nyelvüket, a kerakot nagyjából 20.000-en beszélik, viszont akik beköltöznek a nagyobb városokba, onnantól kezdve inkább a hivatalos wolof nyelvet használják, és a gyermekeiket sem tanítják meg kerakul.
Zöldségtermesztésből és állattenyésztésből élnek. Hitvilágukban az animizmus jellemző, a városlakók körében erőteljes iszlám befolyással keverve. Varázslással és szent tárgyak használatával kommunikálnak a szellemvilággal. Hagyományaiknak megfelelően a törzsi vezető, a „király” inkább vallási, semmint politikai vezetőként van jelen. Hitük szerint a szellemek nemcsak a közösséget és a termést védelmezik, hanem az iszlám és a keresztyén hitre való téréstől is megóvják őket. Nagy szerepe van a temetési rituáléknak, amelyeket ha nem végeznek el, a halott ember lelke megnyugvás nélkül fog bolyongani, az ősök szellemeinek megvetésétől kísérve.
Hogyan imádkozhatunk értük?
- Imádkozzunk az Úrhoz, hogy amikor meghallják a Krisztus váltságáról szóló örömhírt, a szellemektől való félelem átadja helyét a Krisztusba vetett hitnek.
- Imádkozzunk az afrikai hívőkért, hogy készek legyenek elvinni azt az örömhírt a jola-her népcsoporthoz, hogy nem kell a halottként bolyongástól való félelemben élniük, mert Krisztus új és örök életet kínál.
Zöldségtermesztésből és állattenyésztésből élnek. Hitvilágukban az animizmus jellemző, a városlakók körében erőteljes iszlám befolyással keverve. Varázslással és szent tárgyak használatával kommunikálnak a szellemvilággal. Hagyományaiknak megfelelően a törzsi vezető, a „király” inkább vallási, semmint politikai vezetőként van jelen. Hitük szerint a szellemek nemcsak a közösséget és a termést védelmezik, hanem az iszlám és a keresztyén hitre való téréstől is megóvják őket. Nagy szerepe van a temetési rituáléknak, amelyeket ha nem végeznek el, a halott ember lelke megnyugvás nélkül fog bolyongani, az ősök szellemeinek megvetésétől kísérve.
MAGYAR IMATÉMÁK ERNST-KURDI ESZTERÉKTŐL:
Andreasszal együtt hálásak vagyunk azért, hogy az októberben a Fülöp-szigeteken megrendezésre került filmkészítő workshop nagyon jól sikerült, 17 résztvevővel, Ázsia és Óceánia több országából. November elején újra visszatértünk szolgálati helyükre, Kamerunba, ahol tovább folytatjuk a munkát a médiaképzés és oktatásszervezés területén.
Kérjük, hogy imádkozzatok a következő hónapokban megtartandó képzésekért: November végén Eszter Észak-Kamerunba utazik majd két csendeshét vezetésére az ott szolgáló helyi bibliafordítóknak. Januárban pedig indul a francia nyelvű i-DELTA képzés harmadik intenzív kurzusa 33 diák részvételével frankofón Afrika számos országából. Köszönjük a hűséges imatámogatást!