Számomra fontos igék:
Kol 4ː17
Legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban!
1Kor 14ː11
Ha tehát nem ismerem a nyelvet, a beszélőnek idegen maradok, és a beszélő is idegen lesz nekem.
Munkaterület:
2002 óta élünk Romániában. A nyelvtanulás után először különböző roma nyelvjárások használóival dolgoztunk Ó- és Újszövetségbeli könyvek fordításán és írás-olvasás oktatáson, most pedig a hivatalos roma bibliafordításon. Davidnek programozói feladatai is vannak, Sári pedig más bibliafordítási projektekben is segít.
Gyülekezet:
David gyerekkorában testvérgyülekezetbe járt, míg Sári egy református gyülekezetben nőtt fel. Akármilyen felekezetbe szívesen elmennek, és a támogatóik között vannak anglikán, baptista, református és szabadgyülekezetek is. Ahol laknak a református gyülekezetbe járnak, de Marosvásárhelyen eljárnak angol nyelvű istentiszteletekre is.
Motiváció:
Azért tesszük, amit teszünk, mert szeretnénk, ha az emberek jobban értenék Isten szavát, hogy tudják tanulmányozni az Igét, mint a béreaiak (ApCsel 17ː11) és büszkék lehessenek a nyelvükre. Nem akarjuk, hogy gyerekek azzal az érzéssel nőjenek fel, hogy mások lenézik őket amiatt, hogy milyen családba születtek vagy mert nem beszélik az iskolai nyelvet olyan jól, mint mások. Csodáljuk a nyelvek sokszínűségét, és hisszük, hogy akármelyiken el lehet mondani az evangéliumot.
Hogy kerültem a Wycliffehez?
Amikor David a PhD-jén dolgozott űrkutatásból és számítógépet javított, rájött arra, hogy az egyetem helyett ezt egy misszióban is csinálhatná. Amikor azokban a sötét időkben elkezdett olyan szervezetet keresni, amelyik már használt számítógépeket, rátalált a Wycliffe Bibliafordítók Egyesületére. Ők azt mondták neki, hogy ahhoz, hogy jobban hasznára tudjon lenni a fordítóknak, jó lenne, ha nyelvészetet is tanulni – és ki tudja, belőle is lehet fordító. Sárit már régen érdekelték a nyelvek és még mielőtt a magyarországi Wycliffe Bibliafordítók Egyesülete megalapult volna, már részt vett egy bibliafordításról szóló táborban. Isten ott hívta el a bibliafordítás munkájára.
David és Sári a nyelvészeti tanulmányaik alatt találkoztak, és egy év múlva egybekeltek. Mikor azon törték a fejüket, hogy hol is szolgáljanak, Sári egyes családtagjai megemlítették a magyarországi romákat, akiknek nincs Bibliájuk. Hogy legalábbis kizárják ezt a lehetőséget, utánanéztek és megtudták, hogy Magyarországon már folyik a Biblia fordítása roma nyelvre, azonban a román Bibliatársulat segítséget keres az ottani roma projektekhez. Kézenfekvőnek tűnt igennel válaszolni erre a hívásra.