Talán nem eléggé köztudott a magyar hívok körében, hogy a Wycliffe-ben (vagy akár sok más nemzetközi keresztyén szervezetben dolgozó „főállású” misszionáriusok) nem kapnak „rendes” havi fizetést a szervezettől. A Wycliffe Bibliafordítók egy úgynevezett nemzetközi felekezetközi keresztyén szervezet, a legtöbb országban és így Magyarországon is non-profit típusú, amely nem kap semmiféle anyagi támogatást sem egy helyi történelmi egyháztól, sem pedig az államtól. Munkáját kizárólagosan adományokból végzi.

A „de hiszen élni csak meg kell valamiből!” kérdés teljesen jogos. Éppen ezért minden Wycliffe munkatársnak feladata, hogy a saját maga számára megszervezzen egy ún. támogatói csoportot, akik – lelki és imatámogatáson kívül – anyagilag is hozzájárulnak a munkájukhoz. Ezek a támogatók lehetnek helyi gyülekezetek, különösen az úgynevezett küldő gyülekezet (az a gyülekezet, amelybe a Wycliffe munkatársak tartoznak, mielőtt külföldre mennek) vagy akár egyéni hívok, rokonok, barátok. Ezek az emberek anyagi javaikból havi vagy évi rendszerességgel áldoznak arra, hogy Isten munkáját elősegítsék távoli országokban is.

Tulajdonképpen milyen kiadásai vannak egy Wycliffe misszionáriusnak? Bár a legtöbb afrikai, ázsiai országban kevesebb pénzre van szükség a megélhetéshez, mint mondjuk Magyarországon, nem is beszélve a nyugat-európai országokról, mégis a Wycliffe tagoknak külföldiként vannak olyan kiadásaik, amelyek a helyieket „nem sújtják”. Ilyen például az utazási költség, a repülőjegy Afrikába vagy Ázsiába tetemes összeg, különösen, ha gyerekekkel utazik az ember. Ahhoz, hogy a misszionárius megtanulja a helyi nyelvet, egy nyelvtanárt kell fogadnia. A nyelvészeti munkához (és szinte minden egyéb munkához a Wycliffen belül) ma már elengedhetetlen egy számítógép, ami szintén emeli a költségeket. Sok esetben egy Wycliffe tagnak nagyon sokat kell utaznia az adott országon belül, ehhez viszont szüksége van egy járműre, illetve üzemanyagra. A gyerekek iskoláztatása is külön kiadással jár, különösen, ha nem létezik megfelelő helyi iskola és a gyerekeknek más vidékre, esetleg országba kell utazniuk a tanulmányaik miatt.

Általános tapasztalat a misszionáriusok között, hogy a mindennapi megélhetés is többe kerül a „külföldieknek” mint például lakásbérlés, élelmiszer vagy kapcsolattartás az otthoniakkal. Az egészségügyi biztosítás, nyugdíjbiztosítás mind olyan kiadások, amelyeket havi rendszerességgel kell fizetni azokban az országokban, ahonnan a tagok származnak.

Egy hazai iroda fenntartása is sok kiadással jár (pl. fűtés, világítás, bérleti díj és adminisztrációs költségek) ezért minden munkatárs a bevétele 5%-át visszafizeti annak a nemzeti Wycliffe irodának, amelynek a tagja. (Ez egyébként nem egy sajátságos Wycliffe gyakorlat, más keresztyén szervezetek között is ez a megszokott eljárás.) Természetesen a fenti tételek csak tájékoztatásként szolgálnak, ezeken kívül sok más apró kiadás is van, amit szem előtt kell tartani.

Minden Wycliffe munkatárs nagyon átérzi és méltányolja, hogy otthoni hívok anyagi áldozatot hoznak értünk. Ez az áldozatvállalás teszi lehetővé, hogy mi a munkánkat a magunk területén el tudjuk látni. Ezért mindannyian igyekszünk az anyagi javainkkal a legjobban „sáfárkodni” megbecsülve minden forintot. Az anyagi szükségletek azonban csak az egyik oldala a munkánk sikerének. Az is elengedhetetlenül szükséges, hogy az otthoniak kitartóan imádkozzanak értünk és a munkánkért, mert csak ezzel a lelki támogatással válhatunk a nehézségek ellenére áldás mások életében. A misszionárius és támogatói közötti a kapcsolat nem egyoldalú. Mind a két fél egyenrangú, de más feladatokkal megbízott partner az Úr munkájában.

Adja az Úr, hogy minél több magyar hívő is felismerje ezt, és az evangélium terjedését ilyen módon anyagilag, és imában is támogassa, mint ahogyan a filippiek is felismerték azt Pál apostol idejében (Fil 4, 15–20).